"KÉPEK
A GYÓGYÍTÁS MÚLTJÁBÓL"
(Állandó Kiállítás)
A medicina történetét nem lehet kizárólagosan nemzeti
nézőpontból vizsgálni: a medicina - akárcsak a matematika, a fizika
vagy éppen a zene -, magától
értetődően egy-egy civilizációhoz kötődik.
Kiállításunk gerincét így a nyugati medicina történetének bemutatása
adja; az ókori Egyiptomtól a legújabb korig vezetjük látogatóinkat. A
kiállítás a gyógyításban, az orvoslásban egykor használt eszközök mellett
az orvosi, természettudományos könyvek, dokumentumok, valamint a betegséget
s a gyógyítást bemutató festmények, szobrok stb. segítségével pontról,
pontra ábrázolja az orvosi, biológiai tudás évezredeken átívelő tökéletesedését,
a sebészeti, szülészeti technika folyamatos fejlődését, és a betegség,
a halál, illetve a gyógyítás művészi ábrázolását. A látogató így nemcsak
a gyógyítás folyamatos tökéletesedéséről alkothat képet magának, hanem
a medicinának és a gyógyszerészetnek a különböző korokban, s különböző
civilizációkban játszott szerepéről is, azaz a nyugati orvoslás kultúrájának
sokszínű, szerteágazó gyökerű és örökké változó hagyományáról.
A kiállítás ugyancsak fontos részét képezi a magyar egészségügy, és
a magyar orvoslás bemutatása. Egészségügyi, orvosi kultúránk múltjának
egyaránt meghatározó része a magyarországi egészségügyi kultúra folyamatos
átalakulása a 10. századtól a 20. századig tartó időszakban, s a magyar
orvosi múlt 18-20. századi alakjainak tevékenysége, amelynek eredményeként
a magyar orvostudomány a nemzetközi medicina élvonalába emelkedett.
Kiállításainkban különös hangsúlyt kap a Semmelweis
életét, munkásságát feltáró anyag, hiszen a Múzeum -a talán legismertebb
magyar - Semmelweis
Ignác szülőházában található. A tárlókban őrzött személyes tárgyak, az
Emlékszoba felkelti ugyan a kor hangulatát, utal az életpálya fordulóira,
azonban a kiállított anyag nem lehet teljes. A honlapunkon fénykép és
szöveg formájában elérhető festmény, fotó, és dokumentum anyag ezt a
hiányt hivatott pótolni.
I. TEREM
Az ókori orvostudomány
A középkori Európa orvostudománya
Az újkori orvostudomány
megszületése
II. TEREM
Az önálló gyógyszerészet
kialakulása és fejlődése a 16-18. században
NAGYTEREM
A felvilágosodás kora
és az orvostudomány
Az egészségügy fejlődése
Magyarországon az abszolutizmus korában
A magyar kerámia patikaedények fejlődésének két évszázada
(17. század első harmadától a 19. század első harmadáig)
A Távol-Kelet, Kína és Japán orvosi emlékei
IV. TEREM
Fürdőügy a régi Magyarországon
Jenner és a himlőoltás
Alternatív
gyógymódok az orvostudományban
A gyógyszerészet fejlődése Magyarországon a 19. század
első felében
Az orvostudomány fejlődése
Magyarországon a 19. század első felében
Semmelweis és a pesti
orvosi iskola kialakulása
A mikrobiológiai forradalom
és az orvostudomány Magyarországon
Gömöry Károly "Szent Lélekhez" címzett
patikája 1813-tól
Semmelweis Emlékszoba
|